A hétvégi kupaforduló bőven szolgált meglepetésekkel, elég csak a Burton Albion győzelmére gondolni a Middlesbrough ellen, vagy arra, hogy a szintén negyedosztályú Stevenage simán kiütötte az Alan Pardew alatt egyébként újra formába lendülő Newcastle Unitedet (a meccs végén a pályára berohanó szurkolók egyike pedig a győztes csapat hátvédjét, Scott Lairdet ütötte ki), sőt a League One középmezőnyében tanyázó Notts County Sunderland elleni idegenbeli győzelme is az a FA Cup legszebb hagyományait idézi. A brit sajtó által felkapott legviccesebb sztori is ehhez a meccshez kapcsolódik, de legalábbis a csapatok menedzsereihez, a két egykori csapattárshoz, Steve Bruce-hoz és Paul Ince-hez.

A meccs apropóján ugyanis Bruce felidézte, amikor Ince a nyolcvanas évek végén megérkezett az Old Traffordra, akkor egy szánalmas kelet-londoni gengszter imidzset próbált erőltetni, többek között például "Guv'nor"-nak becéztette magát a West Ham Unitedtől szerződtetett középpályás. Már ezt is mosolyogva fogadták a csapattársai, hát még azt a jelenetet, amikor egy Fergusonnal való összeszólalkozást követően a legközelebbi edzés előtt Ince helyett állítólag egy légpuska csöve kukucskált be az öltőzőajtón: "Jobb lesz, ha leszáll rólam és inkább betesz a kezdőbe szombaton!" szólt a hang az ajtó mögül. Azt nem tudjuk, hogy Ince akciója sikerrel járt-e és Sir Alex a fenyegetés hatására a kezdőcsapatba jelölte-e a fiatal középpályást a következő meccsen, azt viszont igen, hogy az elkövetkező öt évben elképzelhetetlen volt a United középpályája Paul Ince és egy másik őrült, egy bizonyos Roy Keane nélkül.