A másodosztályú Swansea-tól az év elején kirúgott 34 éves albán-finn csatárral, az elsősorban önveszélyes gólörömeiről ismert Shefki Kuqival igyekszik betömni támadósorának tátongó likait Alan Pardew, a Newcastle managere. Carroll eladása és Ameobi sérülése után nem sok opciója maradt, a csapat nélküli Kuqit pedig az átigazolási határidő lejárta után is meg lehetett szerezni. Az albán korábban a Blackburnben és kölcsönben a Fulhamben is játszott (7 PL-gólja van eddig), meg több Championship-csapatban is. A Sky-nak azt nyilatkozta leigazolása után, hogy egyszerűen sokkolódott és nem talál szavakat az örömtől.

És ha már Newcastle: az ESPN-en (is) olvasható "jelentések szerint" minden bizonnyal Chris Hughton, a Newcastle-től decemberben elzavart manager lehet a kiesés ellen harcoló West Bromwich Albionnál a vasárnap felmentett vezetőedző, Roberto Di Matteo utóda. Hughtont, aki feljuttatta a Newcastle-t, a Szarkák közutálatnak örvendő tulajdonosa, Mike Ashley éppen a WBA elleni vereség után küldte el, hiába bíztak volna még a szurkolók a Tottenham és az ír válogatott egykori meghatározó emberében. A West Brom jelenleg - a Wiganénél jobb gólkülönbségének köszönhetően - nem áll kieső helyen, de az egyébként szimpatikus döntésnek (már ha tényleg ez lesz) van azért egy kis Championship felé kacsintó szaga (már ha egy kacsintásnak lehet szaga).